Kecskeméti Szatyor Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Patakparti Farm

Patakparti Farm

Akkor egy kicsit rólunk.  A végzettségem állattenyésztő mérnök. Én azt szoktam mondani, hogy elfajzottam mert a családban senki még csak a közelében sincs az állattenyésztésnek. Már az egyetem alatt is tartottunk apával állatokat, birkákat. Az egyetem után először tejelő birkáink voltak, majd megismertem a férjemet ( őt én tettem parasztá) és az ő ötlete alapján jöttek a kecskéink. Rá 1 évre lett az első két tehenünk. A Csoki és a Jersey. Az évek alatt lett két gyeremekünk és nőtt az állat állományunk is. Jelenleg 7 tehenünk van ( holstein fríz, brown swiss, f1) . A hasznos állataink még a három kutyánk a Bodza, Lina és a Bújci illetve Endorfin a cicánk, haszontalan állataink pedig a lovunk Lepke és a Pajti, akik csak úgy vannak, de szeretjük őket. Meg ne feledkezzek a közép kategóriáról, ők az ördög cimborái, akinek volt tudja miről beszélek, a kecskéink. Idén nem ellettek ezért jelenleg kissé haszontalanok. Illetve van még kb. 100 baromfink, ők a kullancs írtóink. Szabadon vannak az egész tanyán. Ami kb. 2.5 ha,  az állatok karámokban vannak, szabadon. A takarmányunk egy részét megtermeljük magunknak. Ezeket nem permetezzük és műtrágyát sem használunk, csak a mi állatainkét visszük ki a földekre. Szóját egyáltalán nem etetünk. Igyekszünk természetes életteret biztosítani az állatainknak. Sok viszontakságon át remélhetőleg már a végleges helyünkön építjük a jövőnket. 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
sls-mentes
cukormentes
állatkísérlet mentes
vegán
pálmaolajmentes
parabénmentes
vegyszermentes
kíméletes termesztésből származó
bio
Adalékanyagmentes
Környezetbarát csomagolás
Szójamentes
Tartósítószermentes
GMO-mentes takarmányozás
Előrendelhető
Ár szerint
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Parenyica Natúr (kb. 230g)

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. A sajtokat akácfa fűrészporral füstöljük.  Hozzávetőlegesen 230gramm egy darab parenyica. Az ár a súlyméres után változhat!

1270 Ft / db
5521.74 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Parenyica Snidlinges

Pasztörizált tehén tej 1l (kb. 3,9%)

A teheneinket zárt rendszerben fejjük, így a tejnek nem lesz "istálló" szaga és íze. A tejet kíméletes technológiával pasztőrizáljuk, így az értékes tápanyagok és vitaminok megmaradnak benne. Teheneinket karámos rendszerben tartjuk és legelőre járnak ki. A tej zsìrtartalma 3,9 % A tej eltarthatòsàga 7 nap

410 Ft / l
410 Ft/l
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Ricotta

A sajt gyártás során keletkező savó további melegítése soràn kinyerhetjük a ricottàt. Ezt ízesítve és pici vanília pudinggal megbolondítva készítjük ezt a krémtùròhoz hasonló terméket. Meggy lekvárral és étcsokoládé forgáccsal tettük még ellenállhatatlanabbá.  Tartósítószert természetesen nem tartalmaz.  150gramm található egy dobozban. 

275 Ft / db
275 Ft/db
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Sajttál Kicsi

A sajttálainkon vegyesen találhatóak a sajtjaink. Mindenből igyekszünk egy kicsit rakni.  Gomolya sajtokból találhatók rajta snidlinges, natúr, füstölt, fokhagymás, chilis, lilahagymás, diós és borsos.  Parenyicából natúr, snidlinges vagy chilis.  Töltött parenyicából sonkás, kolbászos, körözöttes, sajtkrémes, ordás-lekváros.  Érlelt sajtból pedig trappista, ementáli és borban érlelt sajt. A sajttál 0,5 kg mennyiségű vegyes sajtot tartalmaz. 

4300 Ft / db
4300 Ft/db
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Sajttál nagy

A sajttálainkon vegyesen találhatóak a sajtjaink. Mindenből igyekszünk egy kicsit rakni.  Gomolya sajtokból találhatók rajta snidlinges, natúr, füstölt, fokhagymás, chilis, lilahagymás, diós és borsos.  Parenyicából natúr, snidlinges vagy chilis.  Töltött parenyicából sonkás, kolbászos, körözöttes, sajtkrémes, ordás-lekváros.  Érlelt sajtból pedig trappista, ementáli és borban érlelt sajt. A sajttál 1 kg mennyiségű vegyes sajtot tartalmaz. 

7300 Ft / db
7300 Ft/db
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Snidlinges gomolya 300g

Friss, fölözetlen tehén tejből készült gomolya sajt. Különböző fűszerekkel ìzesítjük a sajtokat. A borban érlelt diós gomolya sajtunk három napig fürdik száraz vörös borban, majd szikkasztás után csomagoljuk. Vákuum csomagolásban hetekig megőrzi frisseségét. 25-30 dkg-os kiszerelésben kapható. Az ára súlymérés után változhat! A sajtok elkészítéséhez és megfelelő textúra kialakulásához idő kell. Kérlek, ha lehet, szombat reggelig jellezétek a gomolya sajtok vásárlását,  így finomabb, érettebb sajtot tudunk csomagolni nektek! Köszönjük!

1600 Ft / db
5333.33 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Tejföl 0.2 l

A tejföl nálunk teljes tejből készül. Kultúrát adunk a tejhez, majd egy napig szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy megaludjon. Egy éjszakát hűtőbe rakjuk, hogy karakteresebb ízt eléjük, ezután pedig hagyjuk egy pelenka anyagba a savót kicsöpögni. Ha ez is kész krémesre keverjük és már ehetjük is. 

700 Ft / db
3500 Ft/l
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Tejföl 0.5 l

A tejföl nálunk teljes tejből készül. Kultúrát adunk a tejhez, majd egy napig szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy megaludjon. Egy éjszakát hűtőbe rakjuk, hogy karakteresebb ízt eléjük, ezután pedig hagyjuk egy pelenka anyagba a savót kicsöpögni. Ha ez is kész krémesre keverjük és már ehetjük is.   

1400 Ft / db
2800 Ft/l
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Töltött Parenyica kolbásszal

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. Kinyújtjuk a parenyica sajtot, majd megtöltjük az általunk készített körözöttel vagy sajtkrémmel. A sonkával vagy kolbásszal töltött parenyicákhoz a hentes árut egy családi gazdaságból hozzuk. A szilva lekváros ordakrémmel töltött parenyica egy igen különleges ízvilágot hoz el nekünk. Ezzel töltjük meg a parenyica alapot majd tekerjük fel.  Hozzávetőlegesen 200gramm egy darab parenyica. Az ár a súlyméres után változhat!

1250 Ft / db
6250 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2024-05-10
Rendelhető 2024-05-08-ig

Töltött Parenyica körözöttel

Töltött Parenyica sonkával