Kecskeméti Szatyor Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
 2022.03.01

Rólunk

A Kecskeméti Szatyor Közösség célja, hogy segítséget nyújtson a helyi lakosságnak a környezet- és egészségtudatos, valamint társadalmilag felelős életvitelhez. 
Hisszük, hogy a jelen kor kríziseinek megoldásához lokális szintű cselekvésre van szükség, aminek egy erős alappillére a helyi, egészséges élelmiszerek fogyasztása. A Szatyi bevásárlóközösség azért jött létre, hogy ezt előremozdítva segítse a vásárlók és a termelők egymásra találását. Meggyőződésünk, hogy az így létrejött rövid ellátási lánc a helyi gazdaság és a helyi közösség erősödését eredményezi, emellett nagyban hozzájárul a környezetterhelő hatások csökkentéséhez és a lakosság egészségesebb életmódjához, ezáltal jelentős pozitív változásokat képes előidézni mind a társadalom, mind a környezet szempontjából.  

Hogyan áll össze mindez?

Termelők
Az egyesület önkéntesei által személyesen ellenőrzött, nyitott gazdaságot folytató, helyi gazdák

Vásárlók
Helyi lakosok, akik egészséges, friss, fenntartható módon termelt, helyi élelmiszert keresnek

Önkéntesek
A közösség működéséhez szükséges munkát ellátó tagok

Akár Termelőként, akár Vásárlóként, akár Önkéntesként szeretnétek tagja lenni a közösségnek, lépjetek kapcsolatba velünk az info@kecskemetiszatyor.hu email címen, vagy a www.facebook.com/kecskemetiszatyor oldalon keresztül! Csatlakozzatok a Kecskeméti Szatyor Bevásárló Közösség facebook csoportunkhoz!

Miért legyen egészséges az ételünk?

Elsőre ugyan költőinek tűnhet a kérdés, de ha jobban beleássuk magunkat az ételek előállítási módjának világába, már korántsem lesz egyértelmű, hogy mi is az egészséges táplálék. A konvencionálisan termelt élelem a vegyszermaradványok, állattartás esetén gyógyszermaradványok okozta esetleges káros hatásain túl azt is tudnunk kell, hogy a mesterséges tápanyagutánpótlás miatt ezeknek az élelmiszereknek jóval alacsonyabb a beltartalmi értéke, mint az organikus, vegyszermentes terméseknek. Utóbbiban ezzel szemben több vitamin (például C-vitamin, cink, vas...) és antioxidáns található.

Miért legyen helyi az ételünk?

A globális élelmiszerpiac környezetterhelő hatása több fronton is érvényesül. A termékek nagy szállítási távolsága értelemszerűen hatalmas CO2 kibocsátással jár. Emellett azonban fontos azt is kiemelni, hogy a kifejezetten exportra, nagy mennyiségben termelt élelmiszerek előállítása csak környezetromboló mezőgazdasági megoldásokkal lehetséges. Továbbá azzal a negatív hatással is számolni kell, hogy a népszerű exportcikkek esetében (mint például a chia mag vagy az avokádó) a megnövekedett nyugati kereslet felveri az árakat és a helyiek alapvető tápláléka megdrágul, felborítva ezzel a helyi gazdaságot.

Másik fontos pozitív hozománya a helyi, szezonális ételek fogyasztásának, hogy a helyi gazdaságot támogatja, a közvetlenül a termelőtől történő vásárlás pedig egyenesen a termelőt. A helyben elköltött pénz a közösségben marad, hosszútávon erősítve azt. Nem mellesleg lehetőségünk van megismerni az embert a termék mögött, ha pedig megkedveltük a nála vásárolt élelmiszert, bizalommal kereshetjük bármikor.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a helyi élelmiszerek hamarabb célba érnek, így nem szükséges vegyszeres kezelés (vagy hatalmas energiaigényű hűtés) a tartósítás érdekében, egészségesebb táplálékhoz juthatunk így.

Miért legyen fenntartható forrásból származó az ételünk?

A konvencionális (vegyszeres) mezőgazdaság hatalmas terheket ró a termőföldekre, és nem csak a növényvédőszerek szennyezése miatt. A talaj tápanyagtartalma kiürül, ha nem a természet rendje szerint tápláljuk vissza azt, amit kivettünk belőle. Emiatt csak mesterségesen lehet termővé tenni a földeket, ami a talaj egészséges élővilágát teljes egészében tönkre teszi, így lerombolva a körforgást, ami az egészséges élelem megtermeléséhez szükséges. A fenntartható termelési módok tiszteletben tartják a természetet és azzal együttműködve, annak részeként tudnak működni.