Kecskeméti Szatyor Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink BeNi Húskuckó

BeNi Húskuckó

Sziasztok, Laczi Bence és Balog Nikolett vagyunk ebből adódóan lett a nevünk BeNi Húskuckó. Már gyerek korom óta mindeneim az állatok,de mindig közbe szólt az élet, fiatalság, jobb megélhetés, külföldi munka, de végül mégis visszahúzott a szívem Magyarországra. Megtaláltam a megfelelő partnert Nikit, aki mindenben támogat,így együtt költöztünk haza Németországból. Tudjátok nem minden ment zökkenőmentesen és hipp-hopp, de nem adtuk fel. Sikerült venni egy tanyát Kunszálláson és közben meg is érkeztek az első malackáink. Imádtuk őket, tudjátok van az a mondás, hogy a Gazda szeme hizlalja a sertést, na nállunk ebből nem volt hiány, néztük őket, ha kellett ,ha nem :) . Szépen lassan fejlődött a gazdaságunk, mára valósággá vált egy álom, megvan a húsfeldolgozónk és az állományunk is kiteljesedett. Hagyományos takarmányozással neveljük sertéseinket, saját és helyi gazdáktól vásárolt takarmányon. Célunk a megfelelő húsminőság megtartása, Békés-megyei ízvilággal dolgozunk füstölt termékeinknél. Elsősorban füstölt termékeket tudtok tőlünk vásárolni ezen az oldalon, viszont külön egyeztetés alapján tőkehúsok vásárlására is van lehetőség.

Reméljük minél többen szeretnétek megismerni minket, szeretettel várjuk új vásárlóinkat!

Üdvözlettel,

BeNi Húskuckó

Termékek

Kategóriák
Aktív szűrők Szűrés
Allergének
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
sls-mentes
cukormentes
állatkísérlet mentes
vegán
pálmaolajmentes
parabénmentes
vegyszermentes
kíméletes termesztésből származó
bio
Adalékanyagmentes
Környezetbarát csomagolás
Szójamentes
Tartósítószermentes
GMO-mentes takarmányozás
Előrendelhető
Ár szerint
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Húsos Abált Szalonna

1 db körülbelül 30-40 dkg  Húsos Abált szalonna: só, fokhagymapor, pirospaprika Attól igazán különleges, hogy szeretettel készül, mint minden más termékünk:)  

1050 Ft / db
3500 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Kolozsvári szalonna (kb. 30-40 dkg)

Hagyományos sózás és füstölési eljárással készült termék. Egy tábla súlya 30-40 dkg. A pontos ár a súlymérés után kerül meghatározásra.

1500 Ft / db
5000 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-01-30

Sertés bekevert darált hús SZERDA REGGEL 8-IG RENDELHETŐ

Összetevők: sertés darált hús, fűszerpaprika, fokhagyma, só, fűszerkömény Felhasználható tölteléknek káposztába, fasírtnak, rakott ételekhez. 

3200 Ft3000 Ft / kg
3000 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Sertés comb SZERDA REGGEL 8 ÓRÁIG RENDELHETŐ

Az ár súlymérés után lesz pontos!

2700 Ft / kg
2700 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Sertés csont nélküli tarja SZERDA REGGEL 8 ÓRÁIG RENDELHETŐ

Az ár súlymérés után lesz pontos!

2900 Ft2700 Ft / kg
2700 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Sertés darálthús SZERDA REGGEL 8 ÓRÁIG RENDELHETŐ

Az ár súlymérés után lesz pontos!

2700 Ft2500 Ft / kg
2500 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Sertés hátsó csülök SZERDA REGGEL 8-IG

Egy db csontos csülök 1, 5 - 2 kg körül mozog.  Súlymérés után lesz pontos az összeg. 

1800 Ft / db
1800 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Sertés húsos csont SZERDA REGGEL 8 ÓRÁIG RENDELHETŐ

Az ársúlymérés után lesz pontos!

1000 Ft800 Ft / kg
800 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Sertés karaj csont nélkül SZERDA REGGEL 8 ÓRÁIG RENDELHETŐ

Az ár súlymérés után lesz pontos!

2900 Ft2600 Ft / kg
2600 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-01-30

Sertés lapocka SZERDA REGGEL 8 ÓRÁIG RENDELHETŐ

Az ár súlymérés után lesz pontos!

2700 Ft / kg
2700 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2026-02-06

Sertés töltött szűzpecsenye

Kolbászt hússal töltött szűzpecsenye. Megszokott ízvilág, egyszerű elkészítés, csak be kell dobni a sütőbe és várni, hogy kész legyen . Tipp: Kolozsvári szalonnát ( bacon) vékonyra szeleteled és betekered vele isteni ízt ad neki. Kolozsvári szalonnát is megtalálod az oldalunkon:)    A képen, már sült állapotban látható:) 

3500 Ft / db
3500 Ft/kg